Idén 3 x 3 méteres sátorban kellett elférnie a kis házikónak, amelyben a vizet, lekvárt, kenyeret, ruhákat, késeket, tálakat tároltuk, hogy az előkészületek ne látszódjanak a nagyközönség előtt, a kis erdőrészletnek, lócáknak, citera zenekarnak, és a horgászatot bemutató eszközöknek pedig a maradék térben volt helye. Ezek a következők voltak: tapogató, varsa, kampó, különböző halászhálók, a méz bemutatkozó asztala, valamint a csapat egyes tagjai annak megfelelően, hogy éppen mikor melyik munkafolyamatot végezték. Mert hát a bemutató sátor az arról szól, hogy reggeltől estig vendégül látjuk az érdeklődőket - akikből meg kell mondanunk, hogy nagyon sok volt.
Mivel reklámoztuk a Lecsófesztiválunkat is, ezért lecsót is kínáltunk a járókelőknek és a többi bemutató sátornak is. Reméljük, így több versenyző csapat jön majd az augusztusi fesztiválra - mert nagy volt az érdeklődés úgy a kiállítók, mint a látogatók között. Segített a reklámozásban az is, hogy a lecsót meg is kóstoltattuk az emberekkel, csakúgy mint a szilvalekvárt. Igaz a sátor méretei miatt ki kellett bontatnunk a hátsó oldalát, hogy meg tudjuk melegíteni a lecsót. A Nagykapos felirat mellett a Lecsófesztiválra figyelt fel Kárpáti Péter is a Barátok közt sztárja, mondván, hogy ők is szívesen főzőcskéznek: és, hogy „Vili bácsi remek halászlét tud főzni." Igaz lófejet is rak belé, attól lesz különleges az íze, de a felszolgálás előtt azért kiveszik belőle. - mondta egy kacsintás közepette.
A celebek közül még Szulyó Zoltán töltött hosszabb időt a sátrunk mellett, vidám hangulatot keltve nemcsak a sátorban ténykedőknek, hanem a nézelődőknek is.
Geszti Péter is ellátogatott hozzánk egy rövid időre az RTL-klub szerkesztőségével is, akik riportot készítettek a sátor előtt. Bár nem tudjuk, hogy leadásra kerül-e a riport mindenesetre érdekes volt, hogy olyan országos szintű televízió is figyelt ránk és többi határon túli településre, amelyet nem csupán Magyarország határain belül, hanem kívül is több százezren néznek.
Még egyszer szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik segítették a bejelentkezést, az odajutást és a kínált program megvalósítását. Külön köszönettel tartozunk a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület vezetőjének Dr. Kovách Antalnak a közbenjárásért, aki a ló, lovas, és a Vágtán való indulás lehetőségeit segített biztosítani számunkra magyarországi szponzorok segítségével.



